BEMUTATKOZIK A NET VET KFT.

Rövid történeti visszatekintés

Állategészségügyi szolgáltató tevékenységünk közel 40 évre tekint vissza.

A kezdet állami keretek között működő állatkórházi tevékenység volt, amely folyamatosan alakult át az évek során különböző vállalkozási formákon keresztül a mai rendelőintézetté.

A folyamatos fejlődés személyi hátterét az alapítók elkötelezettségén túl az állatorvosi pályát választó gyerekeink és azok ugyancsak állatorvos párjai biztosították.

A NET VET Kft. mint vállalkozási forma ma már több, mint tíz évre tekint vissza és ez alatt összesen öt, a családunkból származó állatorvos dolgozója lett.

A szakmai fejlődés forrása egyrészt a friss diplomások belépése, másrészt a továbbképzések rendszeres igénybevétele. Ezeknek köszönhető, hogy két szakállatorvosi képesítéssel (kisállatgyógyász, szaporodásbiológus) rendelkező munkatársunk van és lehetővé vált a főbb szakterületekre vonatkozó szakosodás (belgyógyászat, lágy- és csont-ízületi sebészet, műszeres diagnosztika stb.) is. Tovább erősíti a szakmai stábot az, hogy 2013-ban két frissen végzett kollégánk belépésével az állatorvosok száma hét főre emelkedett.

A tárgyi feltételek alapját a 2006. május 2-án megnyitott rendelőintézetünk képezi. Folyamatosan évről-évre fejlesztjük a korszerű működéshez szükséges eszköz és műszerparkot. Ilyen tekintetben kiemelkedőnek számít a 2012-2013. év, melynek során „Új Széchenyi” pályázatok igénybevételével új ultrahang, - digitális röntgen berendezés és endoszkóp rendszer beszerzését tudtuk megoldani, amelyek nagymértékben növelik a diagnosztikai munka pontosságát.

2013-ban új rendelőt nyitottunk a Lehel utca 20 szám alatt, ahol magas színvonalú állategészségügyi alapellátás minden feltétele biztosított (ultrahang, röntgen, műtő stb.)

Az „Új Széchenyi” műszerfejlesztési pályázat segítségével labordiagnosztikai (haematológia, klinikai kémia, stb.) tevékenységünk is ebben az évben indul.

A röviden vázolt bemutatkozásban foglaltak családi összefogáson alapulnak, amelyek megvalósításában nagy szerepe van feleségemnek, munkatársainknak és a család nem állatorvos tagjainak is.

Gyógyítás Önökkel kedvenceikért!

Dr. Nagy Elek
állatorvos

További képek rendelőnkről »